Benevár
Étterem
A Mátra szívében, Gyöngyöstől 6 km-re fekszik Mátrafüred üdülőfalu, melynek központjában a 24-es főút mellett található a több évtizedes hagyományokkal rendelkező Benevár Étterem.
Tradícionális ételek
A magyar konyha hagyományos ételeivel várunk minden kedves vendéget, melyek között több olyan elfeledett fogás is megtalálható, mint például a rántott békacomb vagy a rántott velő csak hogy párat megemlítsünk a sorból.
Friss alapanyagokból
Helyi termelőktől, naponta friss és minőségi húsokkal, zöldségekkel, fűszerekkel dolgozunk, hogy ezt a lehető legjobban visszaadjuk mind formájában mind pedig ízvilágban úgy a tányéron akárcsak, mintha a nagyi főzte volna.
Házias ízvilág
Ügyelünk az egyszerű, ám de karakteres ízvilágra, hogy a lehető legtöbbet hozzunk ki egy-egy étel adottságaiból, így ezáltal rátegyük a saját kézjegyünket egy-egy jól ismert étel pikantériájára.
Szabó István
Konyhafőnök
Több mint 15 éve dolgozom a Benevár étteremben és a főzés-sütés fortélyait itt sajáítottam el, majd pedig belecsempésztem a saját ízvilágomat, így született meg a mostani étlapunk. Célom, hogy házias jellegű ételeimmel visszatudjam azt az ízvilágot adni, amit az étterem képvisel már több, mint 130 éve.
Dr. Szabó Péter
Tulajdonos
Családi vállalkozásként, céltudatosan építjük fel az éttermünket a hagyományainknak megfelelően. Missziónk, hogy egy nagy csapatként funkcionáljunk és a mindennapi trendeket ötvözve a hagyományos tradíciókkal alkossunk valami egyedit, amit vendégeink átélhetnek nálunk, újra meglátogatva minket egy-egy „Benevár” adagra.
Sinka Csaba
Üzletvezető
Közel 40 év vendéglátásban eltöltött tapasztalattal a hátam mögött egyengetem az étterem hétköznapjait, hogy szerkezetileg és megjelenésében elérjük azt, amit egy tradicionális étteremnek nyújtania kell a XXI. században akár az ételeink akár pedig a vendégek kiszolgálásában nyújtott színvonalában egyaránt.
EGYÜTT A CSALÁD
Házias, magyaros ízek, ahogyan mi szeretjük!
Vállaljuk nagyobb csoportok, rendezvények lebonyolítását is!
Asztalfoglalás: +36 30 891 9948
Már online is leadhatja rendelését!
Válogasson kínálatunkból és kérje házhozszállítással nyitvatartási időnk alatt.
Házhozszállítás a Mátra környékén! Minimális rendelési érték bruttó 4000 Ft. Online rendelés HÉTFŐTŐL – PÉNTEKIG, 10:00-17:00 között lehetséges. SZOMBATTÓL – VASÁRNAPIG a +36 (37) 320-261 vagy a +36 (30) 891-9948 telefonszámon tud tőlünk rendelni, 10:00-17:00 között.
A Benevár étterem története
A Benevár étterem megépítése és megnyitása szorosan kapcsolódik a mátrai turizmus XIX. század végi fellendüléséhez.
1887. május 15-én a gyöngyösi városháza dísztermében alakították meg a Magyarországi Kárpát Egyesület Mátra Osztályát. Ügyvivő elnökké a közkedvelt gyöngyösi ügyvédet, Hanák Kolost választották. Még abban az évben elkészült a Gyökeres-forráshoz és a Szent László-forráshoz vezető turistaút. Két évvel később a Mátra Osztály hintójáratot indított a gyöngyösi vasútállomásról Benére, az 1889-ben megnyitott Benevár vendégfogadóig.
1890-ben Gyöngyösösön megalakult a Villaépítő Részvénytársaság, amelynek földbirtokos, bankár, kereskedő és építésztervező, vállalkozó tagjai 1890-1914 között 29 egyéni és 10 ikervillát létesítettek Mátrafüreden.
Bene vára, illetve romja mint történeti, turisztikai nevezetesség ugyancsak ezekben az években válik közismertté. Kandra Kabos (1843-1905) művészettörténész, levéltáros, nem mellesleg katolikus pap 1889. augusztus 15-én olvasta fel Benén „Bene vára a Mátrában” című tanulmányát, mely megjelent különnyomatként is, másodjára pedig 1904-ben Egerben az „Adatok az Egri egyházmegye történelméhez” könyvsorozat III. kötetének 2. füzetében. Munkáját a következő mondattal zárja: „Bene történeti hely volt és leszen ismét”